Székek a történelem során

Az emberiség létezése óta szükségünk van valamire, amire leülhetünk. Rövid történelmi áttekintést végezve jutunk el az őskortól egészen napjaink modern, ergonomikus székeihez.

A korai ember általában egy sziklán vagy a földön ülve töltötte idejét, melyet néha levelekkel borított be, így melegebb és kényelmesebb volt a pihenés. Az ókori egyiptomiaknál jelenik meg először komolyabb szék, hiszen ők rendelkeztek már olyan eszközökkel, melyekkel bonyolultabb munkák is elvégezhetőek voltak. Királynőik és királyaik számára részletgazdag és díszes ülőalkalmatosságokat használtak. Azonban nemcsak a gazdagok részesülhettek a széken ülés előnyeiben, hanem bárki a szegények között is. Az egyiptomi falfestmények tanúsága szerint háromféle székformát ismertek ebben az időben: a négylábú támlátlan, a hajlott támlával ellátott és a keresztlábakkal készült székeket.

A görögök körében az összecsukható, hordozható szék volt divatban. Ezeknek szövetből készült ülőlapja volt és lábai keresztbe álltak. A Római Birodalom idején az előkelőségek számára márványból vagy kőből készült, csodálatosan díszített és vésett trónszékek készítettek.

A középkor némi változást hozott a székek történetében is. Az északi népek szintén háromféle széktípust használtak: az alacsony négylábú zsámolyt, az összecsukható széket és a szekrényszerű zárt alsó résszel ellátott támlásszéket. A trón alakú díszes székek egyre kevesebbszer tűntek fel, főleg a templomokban és az előkelőségek udvaraiban használták. Az alacsony zsámoly az idők során továbbfejlődött, és egy darabból álló vagy hevederekkel tagolt hátlapot kapott. A XVI. században az egyszerű háztartásokban kevésbé ünnepélyes és könnyebben hordozható székeket használtak. A lábak kiegyenesedtek és csak a karfáknál volt némi hajlítás. Ekkor kezdték el alkalmazni a kárpitozást, azaz a felszegezett párnát.

A XVII. századi Németország területén a forma teljesen leegyszerűsödött, a dísztelen lábakon kívül az egész bútort szövet borítással készítették el. Más országokban azonban ebben az időszakban kezdik el csavart oszlopszerű lábakkal ellátni a székeket, illetve a háttámla gyengén hátrafelé hajlik. Ezt a barokkos stílust tovább díszítették, így XV. Lajos uralkodásának idején érte el a tetőpontot a hajlítottság, hiszen ekkor a székek szinte valamennyi vonala meghajolt és a háttámla kerek vagy ovális párnázott résszel egészült ki. A rokokó stílusú székek szövetei a legdrágább anyagokból készültek, vagy gobelineket használtak a párnák behúzásához.

A francia forradalom után a klasszicista stílus vált közkedvelté, mely időben merevebb és nehezebb bútorokat alkottak. Bár a díszítőelemek megmaradtak a rokokó szeszélyes, túlzott formái eltűnnek, helyettük a szimmetrikus elhelyezés kerül előtérbe. Napóleon idején az empire sötét, mahagóni színű székein érezhető a kényelem hiánya, mindenhol sok a szöglet és a kocka. A XIX. század elején főleg Németország és Ausztria területein a biedermeier stílusú bútorok kezdtek elterjedni. Ez a kényelmes, nagypolgári stílus elvetette a drága alapanyagok használatát, inkább a hazai cseresznye, körte, jávor fákat használták fel készítésükhöz. A célszerűség és mindennapi használhatóság került előtérbe.

A XIX. század óta újabb stílus nem fejlődött ki, a korábbi korszakok irányzatait gondolják újra a tervezők. Azonban a kísérletezéseknek köszönhetően ekkor készültek el az első Thonet székek, melyek a faanyagok hajlíthatóságát igazolják.

A XX. században - köszönhetően a két világháborúnak is - nemcsak fából kezdtek székeket készíteni. Használtak fémet, műanyagot, bőrt. A tömegtermelés szintén sokat lendített a fogyasztáson, hiszen bárki számára elérhetővé váltak az olcsó és tetszetős bútordarabok. Napjainkban előtérbe kerültek a funkcionalitást és az egészséget szolgáló tulajdonságok, így ezekre helyezik a hangsúlyt a gyártók és tervezők.

forgószék irodai szék irodaszék iroda